Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
Sorskerék

Egy modern család születése

Újabb játékot hirdettem a Facebook-oldalamon, aminek következtében 33 szó érkezett. Erre a történetre ihlettek.

„Én nem adhatom meg neked, amit kérsz!” – égtek örök lángolással emlékeimben a  kegyetlen szavak. Ritával két éve voltunk együtt, tudta, hogy a következő szintre akarok lépni, de mint kiderült, csak hitegetett engem. Szarkasztikus mosolyom már egészen őszintére sikerült, az utóbbi néhány hónapban volt elég alkalmam gyakorolni.

Egyedül bandukoltam az utcán, esőre állt az idő, de nekem nem volt kedvem hazamenni. Az oly hosszú ideig közös otthon most siváran, magányt ordítva emlékeztetett a veszteségre amit el kellett szenvednem.

Váratlanul egy apró, halk nyávogásra lettem figyelmes. Először csak azt hittem, hallucinálok, de aztán újra felhangzott a panaszos sírás. Körülnéztem, az út mellett egy nyergesvontató parkolt, a királycsapon ücsörgött egy didergő, alig három hónapos, vörös szőrű kiscica. Lassan, nehogy megijesszem, odaléptem hozzá, nyújtva a kezemet előre,  mert ha elszalad, akkor sosem találom meg. Talán érezte, hogy nincs bennem fájdalom, csak színtiszta szeretet. A csalódás nem kérgesítette meg a lelkem, hiszek abban még mindig, hogy létezik valahol számomra a tökéletes nő, aki beteljesíti velem, amit a sors rám mért.

Amint elkaptam a nyakánál fogva és a mellkasomhoz öleltem, rögtön reszketve dorombolni kezdett. Meghatódtam, kis, ványadt, alultáplált teste súlytalannak tetszett, a szeme csipás, a fülében atkák és ahogy megvakartam a hátát egy elfertőződött kullancscsípést is észrevettem. Szerencsére volt a közelben egy állatorvos, ha mázlim van, még rendel is éppen, így megszaporáztam a lépteim, hogy minél hamarabb fedél alá kerüljünk mindketten.

Egy megnyerő külsejű, magas, vékony, barátságos férfi fogadott minket. Tartottam tőle, hogy számára csak egy macska lesz, de igazán türelmesen és odaadóan vizsgálta meg. Miután kapott egy szurit és néhány gyógyszert, amit már otthon kell beadnom neki, a doki hátraszólt valakinek. Az illető belépett a rendelőbe és amint megpillantottam, a világegyetem beledermedt a másodpercbe, míg örökre a szívembe zártam. Halvány, eperszőke hajzuhatag, bársonyos arcbőr, szeplők és villámló, zöld szempár. Formás mellek, még az előnytelen orvosi köpeny alól is látszott, hogy tökéletes teste van. Elgondolkodtam azon, vajon illendő-e ebben a helyzetben randit kérni?

Ő azonban rögtön a kiscica felé fordult, a karjába vette, dédelgette és engem elöntött a szerelem. Bármilyen banálisan is hangzik, az életnek mi értelme, ha nem rajonghatunk valakiért minden pillanatában? Rám nézett, én elolvadtam és össze kellett kapnom magam, hogy a mondandójára is figyelhessek.
-Kikísérem, megmutatom, hol van a gyógyszertár, ott ki tudja váltani a recepteket.

Gyengéden a karomhoz ért, belőlem szikrák pattogtak, lúdbőrös lettem és a lábam között hirtelen megindult élvezetem nedve. Egy nanoszekundumra biztos voltam benne, hogy észrevette, milyen hatással van rám, de ha így is volt, nem szólt semmit.

 

Még tettünk egy kört a pláza felé, közben végig a kabátomba bújva remegett, ettől eltekintve nyugodtan viselkedett. Beszereztem számára két tálkát, egyet a víznek, egyet a kajának, olyan kaját, amit a kedves asszisztens ajánlott egy ennyi idős cicának, almot és egy WC-t, aztán végre hazafelé indultunk. Azonnal megfürdettem, megszárítottam, beadtam neki a gyógyszereket és ő egy farkas éhségével rontott rá a tasaknyi kajára, amit elé tettem. Leültem a kanapéra, kezembe vettem a laptopot és belemerültem, közben fél szemmel őt vizslattam. Valami édes nevet kell találni a számára.
Garfield? – jutott eszembe az egyértelmű opció, de elvetettem, pont mert olyan sablonos. A fürdés után, szárazon a szőre rézvörös-aranybarna mintával fénylett és hirtelen beugrott, olyan, mint egy drágakő. Egy gyémánt. Elmosolyodtam, rákacsintottam, amint elégedetten mosta a tappancsait és hangosan kimondtam a nevét.
-Mit szólnál hozzá, ha Gyémánt lenne a neved? – hunyorított egyet, úgy véltem, beleegyezik. – Akkor ezt el is intéztük! – fordultam vissza a gépemhez.

Néhány perc múlva panaszos nyávogás riasztott fel a melóból. Épp kimondhatatlan szavakat kerestem egy kvízhez, mint például az elkelkáposztásítottalanítottátok.  A kanapé előtt ült a szőnyegen, okos szemével kétségbeesetten nézett rám. Rögtön tudtam, mit akar. Megemeltem, magam mellé tettem, majd tovább kopogtak az ujjaim a billentyűzeten. Körbejárt, mindent megszagolt, majd úgy döntött, mégiscsak én vagyok a legpuhább, legkényelmesebb hely a közelben. Felmászott a mellkasomra, összegömbölyödött és mély álomba merült.

 

Hiányzol!  -riadtam fel a rémálomból. Remegve ültem fel, kerestem a nőt magam mellett, aki nemrég még része volt mindennapjaimnak, de csak egy apró, puha szőrgolyót találtam. Mintha érzékelte volna megváltozott hangulatomat, álmosan felemelte a fejét, a kezemre tette és dorombolni kezdett. Magamhoz öleltem, belefúrtam  az orrom jó illatú bundájába és szipogtam egyet. Nem! Azért sem fogok sírni többet! Elég volt! Lelkemben a boldogság és a gyász reciprocitása állandósulni látszott. Nem létezhet egyik a másik nélkül. Ott van bennem a szűkölő féltés, hogy legközelebb, ha megszeretek valakit, az megint le akar lécelni és bárhogy küzdök, végül nem marad más, mint az elengedés.
Észrevétlenül nyugodtam meg, az édes kis bundás nagy szolgálatot tett. Alázatosan, kutyát meghazudtoló hűséggel kapaszkodott belém és a simogatás percről percre kioltotta bennem a feszültséget, a bánatot.

Már késő délelőttbe hajlott a reggel, amikor egyszerre ébredtem Gyémánt és az ajtócsengő sivalkodására. A karomba kaptam, megnyugtatóan motyogtam neki, hogy mindjárt lesz kaja és így siettünk ajtót nyitni. Hunyorognom kellett, hogy biztos legyek benne, ez valóság. Eperszőke szerelmem állt a küszöbön, türkizkék tűsarkút, virágmintás nyári ruhát és káprázatos mosolyt viselve.
-Szia! – tegeztem le ösztönösen.
-Jó napot! – sütötte le a pilláit.
-Gyere csak be! – láttam rajt a sóvárgást, ahogy Gyémántra nézett.
-Nem akarok zavarni… – mondta még mindig lehajtott fejjel.
-Nincs kit zavarni – szomorodtam el egy pillanatra, aztán félreálltam az ajtóból, hogy beléphessen.
-Hogy van a kis ágrólszakadt? – fordult rögtön a cica felé, mire én odanyújtottam neki. Úgy ölelte, hogy egyből irigyelni kezdtem a nyavalyást, mert én is egy ilyen ölelésre vágytam.
-Remekül, miután megfürdött tegnap a Gyémánt nevet kapta a keresztségben.
-Illik hozzá. – mosolygott rám boldogságtól repesve. – Tudja, valójában azért jöttem, mert a szüleim Csókakőn laknak, szívesen befogadják, ha itt esetleg kolonc lenne.
-Aham, értem, szóval magadnak szeretnéd, de neked sem elég időd, sem helyed nincs ahhoz, hogy hazavihesd. – néztem rá szigorúan. Ettől elpirult, s ahogy én is tettem korábban, beletemette arcát a puha cicabundába.
-Nem erről van szó… – de képtelen volt folytatni.
-Van egy másik ajánlatom! – kíváncsian, de kissé tartózkodón emelte fel a fejét. – Maradjon itt a cica és te is! – tudtam, hogy merész az ötlet, de mindig is szerettem kockáztatni.

Hosszú másodpercek teltek el, mire egyáltalán levegőt vett. Addig csak bámult rám, smaragzöld szemében láttam, ahogy az érzelmek cikáznak.
-Komolyan? – még mindig nem hihette, hogy kimondtam a szavakat. Nem lehettem benne biztos, hogy olyan mint én, hogy a lányokat szereti, de volt egy megérzésem.
-Igen. Teljesen komolyan gondoltam.
-Előtte el kell mesélnem valamit… – bizonytalanodott el.
-Akkor üljünk le a nappaliban, hozok egy pohár italt és meghallgatlak.

Gyorsan kimentem a konyhába, kinyitottam egy üveg fehérbort és elegáns, hosszú borospohárba töltöttem belőle. Határozott léptekkel tértem vissza a nappaliba, ő még mindig Gyémánttal játszott, aki láthatóan ugyanúgy odavolt érte, mint értem.
-Olyan önzetlen dolog tőled, hogy befogadtad. – váltott hirtelen tegezésre.
-Kölcsönösen megmentettük egymást, azt hiszem… – hallgattam el jelentőségteljesen – … de előbb halljuk a te történetedet!
-Szóval, kb. két hónnappal ezelőttig meg voltam győződve arról, hogy leszbikus vagyok. Sosem érdekeltek a fiúk, mindig jobban vonzódtam a lányokhoz. Aztán… – Gyémánt fülét vakargatva megint elpirult, bennem pedig üvöltött a türelmetlenség, mert a karomba akartam kapni és végre megcsókolni. Ehelyett bátorítóan rá mosolyogtam, hogy folytassa nyugodtan.
-Mi történt?
-Találkoztam egy fickóval, aki furcsa hatással volt rám. Hónapokig járt be a kutyájával a rendelőbe és állandóan bókokkal ostromolt, miközben nagyon kedves volt. Látszott, hogy a kutyussal is imádják egymást. Úgy gondoltam, mindent meg kell tapasztalni egyszer, így aztán egyik este, zárás után, mikor a parkolóban vártak, igent mondtam neki… – zavarában képtelen volt folytatni, de nem is kellett, mindent értettem. Csak azt nem, ez miért tartozik rám?
-Nézd, a múlt az nem számít, kezdhetünk mindketten tiszta lappal!
-Igen, csakhogy én nemrég fedeztem fel, hogy terhes maradtam. – döbbent csönd ereszkedett közénk. Biztos voltam benne, hogy félreérti. Fogalma sem lehetett arról, hogy én évek óta erről álmodom. Sajnos számomra a várandósság nem volt opció, de szerettem volna egy olyan nőt magam mellett, aki hajlandó gyereket vállalni, akit aztán együtt nevelhetünk fel. Hirtelen minden reményem valóra válni látszott.
-Nem akarom elvetetni, képtelen vagyok rá, de a szüleimhez sem mehetek haza egyedülálló mamaként. Nem akarok egy béna férjet csak azért, hogy beálljak a sorba.
-Erre semmi szükség – ültem át mellé és fogtam meg a kezét.
-Hogy érted? – felálltam, kivettem a kezéből a cicát, majd magam után húztam a másik szobába. Kinyitottam az ajtót és felkapcsoltam a villanyt, mire tátva maradt a szája.

A babakocsi volt rögtön az ajtó mellett, aztán a kiságy, a szekrény tele babaruhákkal, a hátsó sarokban pedig játékok halma. Minden, ami csak arra várt, hogy aprócska kezek birtokba vegyék.
-Nem értem. – fordult felém és én már megint meg akartam csókolni.
-A barátnőm nemrég hagyott el, mert úgy érezte, ő még nem kész erre. Én viszont igen. De sajnos a születés csodáját én sosem élhetem át. Így egyetlen esélyem, hogy igazi családom legyen, ha találok egy nőt, aki képes lenne gyereket szülni nekem. – meséltem el a dolgot teljesen őszintén.

Elkerekedett a szeme, szebb volt, mint valaha. Képtelen voltam tovább várni, ezért közel hajoltam hozzá, fél kézzel átöleltem és szenvedélyesen megcsókoltam. Benne is fellobbant a tűz, végtelen öröm cikázott a lelkében, ahogy engedelmesen hozzám simult.

Már tudtam, hogy mindig is őrá vártam, és a sorsom végre beteljesedett.

♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦

MEGJELENT!

A SWITCH - második regényem - egy őszinte, igaz történet arról, hogy kerültem bele a BDSM világába, miként segített feldolgozni a gyerekkorom óta magammal hurcolt traumákat és végül hogy passzolt bele a hétköznapi életembe.
"Kendőzetlen őszinteség, nyers, de nem öncélú szókimondás."Népszava
"A könyvben az első lépésektől kezdve egy hullámvasútra ülünk fel, ahol keverednek az érzelmek..." Sukitore blog, 
"Ez valami eszméletlenül jó volt!  Imádtam!  Moly.hu

switchborito

Akciósan megrendelhető: Bookline Könyváruház

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!