Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
Sorskerék

A lélekvesztő ház meséje

Aznap reggel arra ébredtem, hogy egy autó áll meg a járda mellett. Nem az ingatlanügynök sárga terepjárója, hanem egy kifejezetten családi autó. Egy magas, vékony, vörös hajú férfi szállt ki belőle, hunyorogva rám nézett aztán elmosolyodott. Mellette feltehetően a felesége, aki félelemmel vegyes csodálkozással nézett végig rajtam. Ahogy beléptek, az ajtó figyelmeztetően megnyikordult. Bár az ügynök, aki a házat árulta hetente jött és megolajozta, én mindig belefújtam a port, mert jobban tetszett így. Azt akartam, hogy rémüljenek meg az emberek amikor belépnek, intse őket óvatosságra a rémmesékből megszokott hang.

De a páros annyira el volt foglalva egymással és új birodalmukkal, hogy fel sem tűnt nekik. “Nos, jól van, ha ti így, akkor én is..” – gondoltam feldühödve és a következő pillanatban elkezdett alattuk recsegni  lépcső. Azonban úgy látszik, ezek a külső jelek nem tudták őket visszarettenteni, mintha fel sem tűnt volna neki, boldogan csicseregve járták körbe a szobákat, a hatalmas konyhát, a díszes faragásokkal ékített nappalit.

-Ez lesz a mi hálószobánk! – kiáltott fel az asszony, ahogy meglátta az ablakból nyíló kilátást. Mintha lábuk előtt feküdt volna az egész város. Azért épült anno ebbe az irányba, hogy a földesúr éjjel-nappal szemmel tarthassa a birtokait, a várost és a környező földeket. Aztán, szerencsétlenségére hamar kinyúvasztották. Soha nem derült ki, pontosan mi történt vele, de a gonoszság plazmarészecskéi örökre szétszóródtak. Beleivódtak a bútorokba, mintát rajzoltak a függönyre, a szőnyegre, fura háttéralakokként jelentek meg a festményeken. Természetesen, azóta már rengeteg átalakítás történt, de a szoba mégis gonosz maradt. Figyelmeztethettem volna őket, hogy inkább a másik szobát válasszák, ez maradjon vendégszobának, ahogy a nemrég elhunyt Mrs Lada is csinálta, de boldogságuk minden szikrája fájdalmat okozott. Sértett és megbántott voltam, hogy ócska trükkjeimnek nem dőltek be és láthatóan felül akartak kerekedni az első benyomásokon.

-Gyere drágám, megérkeztek a bútorszállítók! – harsant most a férfi, vékonyságához képest erőteljes hangja, és mint két kamasz, sikongatva száguldottak le a lépcső karfáján, hogy mihamarabb az ajtóhoz érjenek. Ezzel annyira feldühítettek, hogy erősen megrázkódtam. Minden ablaktábla csapkodni kezdett és évszázados port kavartam fel a talapzatról, hogy az egész helyet azzá varázsoljam, aminek álmaimban mindig is láttam. Ehagyott kísértetkastélynak, ahol csak legfeljebb a pókokkal, csótányokkal, kígyókkal kell osztoznom, nem a rémes emberekkel, akik telefújják illatosítóval a levegőt, folyton takarítanak és addig fényesítik a bútorokat, hogy azok szinte belekopnak.

Haunted-House-halloween-16050708-1280-800

– Jajj, mi volt ez Jape? – ugrott a nő férje karjaiba.
– Semmi kedvesem, – maradt higgadt a férfi, szerepéhez méltóan – emlékszel, mondták a faluban, hogy gyakoriak errefelé a földmozgások. Bár ijesztőek, de nem veszélyesek.
– Igen, igazad van… de ostoba vagyok! – könnyebbült meg Goon, és már megint mosolyogva szaladt a szállítók elé.

“Méghogy földrengés!!” – dohogtam magamban – “Hát ezekkel tényleg nehéz dolgom lesz. ” Bár az is igaz, hogy Mrs. Lada is reménykedett még az elején. Ráadásul őt kedveltem is, mert egyedül költözött a házba, egyetlen társasága egy koromfekete macska volt, Bye, akivel az első pillanattól fogva nagyon jól kijöttünk. Végül ő segített abban, hogy az asszony… “Mi a fene ez?” -szakadtak félbe a gondolataim, mert vmi igen fura zajra lettem figyelmes. Aztán megértettem, az udvaron épp lepakoltak egy dobozt, ami tele volt apró, szürke, egérformájú élőlényekkel tőlük származott a rémes zaj.

– Óh, a csincsilláim! – sóhajtott fel könnyes szemmel Goon, – örülök, hogy épségben megérkeztetek drágaságaim! – és egyenként magához ölelte őket.

“Brrrrrr!” – rázkódtam össze. Egyszerűen még életemben nem láttam ilyen förtelmes teremtményeket. Reménykedtem, hogy nem bent akarják tartani őket, de minden ábrándom szertefoszlott, mikor megláttam a hatalmas ketrecet, amit Goon egyből el is helyezett a nappali kandallóhoz közel eső sarkában, és sorban átpakolta a szőrös rémségeket, miközben gügyögött hozzájuk, mintha kisbabák lennének. “Hm, szóval nincs gyerekük, ez jó kiindulópont lehet!” – mormoltam elégedetten magamban, és az első alkalom volt a nap folyamán, hogy megkönnyebbültem.

Lassan végre eljött az éjszaka, és gondoltam, emlékezetessé teszem nekik az elsőt. Megvártam, míg minden tökéletesen elcsendesedik, aztán végre akcióba léphettem. Először csak az ágy emelkedett fel, egészen a szoba közepéig, de mivel erre nem ébredtek fel, hatalmas csattanással visszaesett a padlóra. Semmi reakció. Dühömben hozzávágtam egy vázát a kandallóhoz, de még ez sem riasztotta fel őket. Gondoltam jöhetnek a durvább módszerek. Az összes itt meghaltat segítőként hívva hatalmas ribilliót csaptunk, minden festmény leesett a helyéről, a csincsillák mint az őrült rohangáltak a ketrecükben, néhol egymáson átgázolva, de a férfi és a nő mintha semmit nem fogott volna fel az egészből.

Aztán végre, Goon hajnalban felriadt. Verítékben fürdött, elfehéredett kézzel fogta a takarót, és miután megnyugodott azonnal felébresztette Jape-t.
-Drágám, rémeset álmodtam! – gonosz örömmel sejtettem mi következik most. Elmeséli, hogy álmában tönkrement a lakás és kísértetek ribillióztak az otthonukban, aztán lesétálva a lépcsőn rájönnek, hogy nem álom volt, a lakás tényleg romokban hever és elkezdenek félni. Onnantól már csak rövid idő kérdése hogy megszabaduljak tőlük.
-Képzeld, azt hittem, megint utánam jött! – telt meg könnyel Goon szeme én meg teljesen kiakadtam. Hát ezeknek semmi sem elég?!?!
– Nyugodj meg – simogatta meg Jape felesége vállát. – már nem tud ártani nekünk, tudod hogy vége van.  – aztán körbenézett és észrevette az összetört festményt. – Nézd megint mozgott a föld! – mondta kisfiús lelkesedéssel hogy elterelje az asszony figyelmét – azt hiszem, mellőznünk kell az üveget ebben a házban.

Az egész napjuk rendrakással telt, de látszólag egyáltalán nem érdekelte őket. Mintha természetesnek vennék, hogy ahol laknak ott ekkora kupleráj van. Goon egész nap a csincsillákat kényeztette és kezdtem ráébredni, hogy itt a lassú módszerhez kell folyamodnom. Igyekeztem megfigyelni mindent pontosan, minden elejtett szót, minden olyan mozdulatot, ami arról árulkodhatott, valami nincs rendben, valamitől félnek. Miközben kidolgoztam a tervet annyira jókedvem támadt, hogy hirtelen elpattant az összes villanykörte a házban, de a párocska ezen is csak nevetett. “Nem sokáig! nem sokáig!”

 

Eltelt egy hónap és látszólag minden rendben volt a házban. A bútorokat a férjemmel a helyére raktuk, és bár az első napokban gyakoriak voltak a földmozgások, az utóbbi két hétben nem volt egyetlen egy sem. A csincsillák élvezték a vidéki környezetet, bár nem sokat voltak a ketrecükből kiengedve, de valahogy megérezték, hogy más itt a levegő és hogy mi ketten is sokkal nyugodtabbak vagyunk. Minden nap hálát adtam Jape-nek hogy elhozott onnan, hogy esélyt kaptam arra, békében éljek és George soha többet ne találhasson rám. Még mindig összeszorult a szívem ha azokra a pillanatokra gondoltam, amiket vele töltöttem. Saját magamat okoltam, hogy nem láttam előre, ez lesz a vége. De most már mindegy – ráztam ki a fejemből a negtiv gondolatokat és elindultam a konyhába vacsorát főzni imádott férjemnek.

Beléptem az ajtón, és hirtelen belém hasított a kétség. Mi van, ha nem intéztük el eléggé? Mi van, ha egyik nap váratlanul becsönget és én megint nem tudok ellene tenni semmit? Mi van, ha Jape bármennyire is ígéri, nem tud megvédeni tőle? Annyira mélyre taszítottak a kétségbeesésben ezek a gondolatok, hogy le kellett ülnöm egy pillanatra a kanapéra. Igyekeztem összeszedni magam, de bárhogy is erőlködtem, maradt egy kis szomorúság a szívem mélyén. Nem, persze, Japenek nem fogom elmondani mi történt ma. Összeszedtem magam, beraktam egy vidám zenét a lejátszóba és dudorászva főzéshez láttam.

“Na végre! Sikerült!” – sóhajtottam fel. Megtaláltam a gyenge pontját. Az elmúlt két hétben csak figyeltem őket, de most végre Goon elárulta magát. Sokkal jobban fél, mint azt a férje előtt ki meri mutatni. Most, hogy már megvolt a konkrét ok, csak lassan a tudatába kellett csepegtetni a negatív gondolatokat, amelyek majd méregként fertőzik meg először kétségbeesett lesz, aztán rettegni kezd, majd végül menekülni akar a világ elől. Alig vártam, hogy eljöjjön az éjszaka. Mikor végre elaludtak minden energiámat összeszedve Goonra koncentráltam. Tudtam, hogy a végén nagyon gyenge leszek, de a diadal amit arattam sokkal többet számított. És hirtelen, hopp, a fejében találtam magam. Ezt addig nem tehettem meg, míg meg nem tudtam, hogy mitől v kitől retteg. De ahogy ma kimondta George nevét, már megvolt az összeköttetés, amin keresztül behatolhattam az elméjébe. Hamarosan meg is találtam Georgot, és munkához láthattam. Fals emlékképeket csiszoltam az agyába, hogy azok villanjanak be minden egyes alkalommal, amikor a férfire gondol. Ezek sokkal gonoszabbak, feketébbek, agresszívebbek voltak, mint azok, amik eredetileg fennmaradtak róla. Miután a jól végzett munka örömével kikászálódtam az asszony fejéből már egyetlen szép élménye sem maradt a férfivel kapcsolatban.

-Ááááááá – ébredtem fel sikítva, mert azok után amilyen roham délután rám tört már semmi kétségem nem volt afelől, hogy George vissza fog térni. Hirtelen minden porcikám remegni kezdett, ahogy képek villantak az agyamba arról, mit is tett velem. Mintha ezek sokkal durvábbak lettek volna, mintha egy előre megírt filmet néztem volna végig, de mégis éreztem, tudtam, hogy ez nem egy fikció, ezek valóban megtörténtek és az áldozat én magam voltam. Jape kezét kezdtem el a paplan alatt keresni, nem akartam hogy felébredjen, csak érezni akartam, hogy mellettem van bármikor, ha szükségem van rá. Megígérte, hogy sosem hagy magamra! Végre megtaláltam és megszorítottam, majd visszahanyatlottam az ágyra és belefúrtam a fejem a nyakába, beszívtam az illatát és újra mély álomba merültem. Reggel úgy ébredtem mint akit fejbevertek, de csak homályos emlékeim maradtak arról, mi is történt. Lezuhanyoztam és nyugalmamat újra visszanyerve reggelihez láttam. De mintha valami megváltozott volna… még magam se tudtam, mi, de éreztem, valami más lett.

Legszívesebben hangosan ujjongtam volna, ha megtehetem, de hát nem voltam abban a helyzetben. Goon, észre sem vette ugyan, de megint elárult vmi fontosat. Látszólagos nyugalma csak addig tart, míg Jape mellette van, s pont ezért, sokmindent nem mer elmondani a férfinek. Nos, ez csak az én malmomra hajtja a vizet. Már előre vártam az elkövetkező újabb éjszakákat, amikor egyre mélyebben hatolhatok be a nő fantáziájába, emlékeibe és tehetem őket magamévá…

Már két hónap telt el az első éjszaka óta és belőlem lassan minden örömérzet elmúlt. Amikor Jape itthon volt, természetesen elláttam háziasszonyi teendőimet, próbáltam mosolyogni, odafigyelni a férfire, viccelődni vele, de amikor egyedül maradtam, és ez mostanában egyre gyakrabban történt meg, akkor teljesen összeomlottam. Reggel órákig tartott, mire képes voltam összeszedni magam, és már az ételeimen is meglátszott, hogy nincs minden rendben, mintha elfelejtettem volna főzni, elszállt volna belőlem a kreativitás. A csincsillák is csak gubbasztottak a ketrecben élettelenül, hiszen néha napokig elfelejtettem enni adni nekik. Csak a rémálmaimat éreztem valódinak, mert azok jöttek minden éjjel kérlelhetetlenül. Ugyanúgy Georggal voltam együtt, szenvedélyes jelenetek játszódtak le köztünk, hogy aztán mindig ugyanaz legyen a vége. A veszteség fájdalma, a menekülés és a halálfélelem rémülete a sejtjeimbe ivódott és úgy éreztem, semmi nem képes kitörölni onnan. Más szemmel kezdtem a házra is nézni. Amikor nagy néha lemerészkedtem a faluba, akkor mintha hirtelen megnyugodtam volna, de amint  újra beléptem az ajtón, megint mázsás súly telepedett a lelkemre. A bűntudat, a félelem, a titkolózás súlya. Nem mondhattam el Japenek mi történt, mert tudtam, nem képes velem még egyszer azt a tortúrát végigcsinálni, amit először. Így inkább szenvedtem magamban. Gyakran, amikor elutazott egész hétvégére, behúztam az összes zsalut, és csak ültem a sötétben és gondolkoztam, sírdogáltam és ittam. Egyre nehezebben tudtam összeszedni magam, hogy tökéletesnek, nyugodtan és boldognak látszódjak mire Jape hazaér. Mintha valaki fokozatosan elszívná belőlem az örömöt, az élni akarást, a tettrekészséget, mindazokat a dolgokat, amik egy ember mozgatórugói lehetnek.

szellemhaz

“Véégre!” sóhajtottam fel magamban. Úgy látszik, sikerül elérnem a célomat. Minden éjjel végignéztem Goon hánykolódását, izzadságszagú rémképeit, és minden éjjel újabb és újabb meg nem történt eseményeket préseltem bele igazi emlékei közé. Már tudtam, hogy nem tarthat sokáig a folyamat, bármilyen kedves és határozott férfi is Jape, mégiscsak egy hímnemű, akinek nincsenek olyan kifinomult érzékei, hogy észrevegye felesége csak látszat-lény. Ahogy egyre közelebb kerültem vágyaim végéhez, úgy könnyebbült meg a ház is. Már szinte egyáltalán nem dühöngtem, minden kép, minden apró tárgy a helyén maradt. Eredetileg tervbe vettem, hogy elbánok a csincsillákkal, hiszen napról napra jobban gyűlöltem őket, de láttam, hogy Goon is megteszi ezt előbb-utóbb, vagy ha nem hát éhen halnak.

Mikor Jape bejelentette, hogy elmegy hétvégére ugyanolyan mosolygó arccal fogadtam, mint mindig, de belül tudtam, hogy ez volt az utolsó esély. Tegnap felirattam dr. Mocknál egy nyugtatót, arra hivatkozva, hogy a sok tennivaló miatt nem tudok rendesen aludni. Mivel ezzel is csak beálltam a sorba, a többi unatkozó háziasszony mögé, készségesen megadta nekem amit kívántam. Úgyhogy minden készen állt ahhoz, hogy véget vessek az egésznek. Nem akartam tovább Japet terhelni azzal, mi  zajlik bennem, elmenekülni esélyem sem volt, így maradt az egyetlen megoldás. Mindent szépen elterveztem.
Jape 7 körül indul el, utána szépen lezuhanyozom, felöltözöm, befekszem az ágyba, hogy amikor megtalálnak ne legyen ciki, hogy meztelen vagyok. Szépen megfésülöm a hajamat, és odakészítek egy mosdótálat, meg papírtörlőt, ha esetleg hánynom kellene, akkor se legyen minden koszos. Aztán már csak némi vízre és a doboz altatóra van szükségem.

Ördögi érzelmekkel éreztem telítve magam, ahogy láttam, hogy Goon mire készül. Pontosan elképzeltem már ezt a pillanatot, azóta, hogy beléptek a házba és most szinte el sem mertem hinni, hogy mindez megvalósul. Pedig kíkészítette a lavórt, a papírtörlőt és a legszebb ruhájában lefeküdt az ágyra. Még egyszer, utoljára végigtekintett a szobán, aztán egyenként bevette a tablettákat. Ha jól számoltam, legalább 20at. Biztosra akart menni. Lélegzet visszafojtva vártam, mi fog történni, látni azt a pillanatot, amikor mindennek vége van. Már jó félórája várakoztam, amikor hirtelen fényszórókat láttam magam előtt. Ez hihetetlen! de Jape parkolt le és rohant be. Lehet, hogy csak itt felejtett vmit, de akkor is gyanús lesz neki, hogy minden ablak be van húzva és teljes sötétségben vagyok. Igen, már kapaszkodik is fel a lépcsőn és egyenesen a hálószobába toppan. Pillanatok alatt felméri mi történt és már szalad is vissza a nappaliba hogy a mentőket tárcsázza. Persze, ő nem látja, amit én már igen. Goon lelke lassan elválik a testétől és tanácstalanul nézeget körbe. Nah, ez az utolsó pillanat! Minden apró szög megfeszül a gerendáimban, minden falrepedés eltűnik az erőlködéstől, hogy Goont magamba szippantsam. Még próbál ellenkezni, de túl gyenge ahhoz, hogy felülre küldjék, így nincs más választása, beleivódik a falba. Végre szólhatok hozzá.

-Szia Goon, köszönöm, hogy megmentettél!

De ő még nem reagál, a mentősöket nézi, aki megpróbálják életre kelteni, férjét, akinek könnyek csorognak végig az arcán és csak azt hajtogatja, miért?, miért?, mit hibáztam el? Goon szabadulni akar, hogy megmondja neki, semmit drágám!, de rájön, hogy képtelen. És ahogy őbenne tudatosodik, mit is vitt véghez én úgy érzem egyre könnyebnek magam. Mintha hirtelen elengednének a vasak, amik évek óta a falhoz préseltek, már nem az ablakok szemével látom a világot, visszanyerem testtelen önmagam és a szoba közepébe lebbenek.

– Hát te voltál? – kérdezi most már mindentudóan.
– Én. – felelem könnyedén – mégegyszer köszönöm! – sóhajtok halkan és már ott sem vagyok.

♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦

MEGJELENT!

A SWITCH - második regényem - egy őszinte, igaz történet arról, hogy kerültem bele a BDSM világába, miként segített feldolgozni a gyerekkorom óta magammal hurcolt traumákat és végül hogy passzolt bele a hétköznapi életembe.
"Kendőzetlen őszinteség, nyers, de nem öncélú szókimondás."Népszava
"A könyvben az első lépésektől kezdve egy hullámvasútra ülünk fel, ahol keverednek az érzelmek..." Sukitore blog, 
"Ez valami eszméletlenül jó volt!  Imádtam!  Moly.hu

switchborito

Akciósan megrendelhető: Bookline Könyváruház

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Ronea says:

    Igazából mindig tök jól esik rájönni, hogy az emberek nem csak azért szeretnek olvasni, mert szexről írok 🙂

  2. silkyke says:

    Jöhet :), bírom a hangvételed nagyon, a múltkori éjszakai Balaton úszásod is durva volt, totál beleképzeltem magam a szituba!

  3. Ronea says:

    Köszi, hogy ezt mondod, mindig jól esik hallani 🙂
    Igazából új könyvet tervezem írni, az első 37 évről 🙂

  4. silkyke says:

    Szia :), egy két szösszenetet már olvastam az életedből, amiket írtál, de érdekelne igen. Nagyon szeretem olvasni az írásaid egyébként, majdnem mindennap feljövök ide.Lehet mit tanulni Tőled szexualitásból 🙂

  5. Ronea says:

    Szia, köszönöm 🙂 Nem kizárt, hogy lesz még hasonló.
    Amire igazán kíváncsi vagyok, életem történetét szívesen olvasnád-e?

  6. silkyke says:

    Nagyon tetszett ez a rémsztori, ehhez hasonlókat is szívesen olvasnék Tőled!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!