Sorskerék

Gyönyörök nyári kertje 5/6.

Amikor meghallottam a lépteiket és csendes, egyetértő beszélgetésüket, akkor azonnal felnéztem. André kezében lóbált valami ruhaszerűt, és Sorgen is rejtegetett valamit a háta mögött. Gondolatban kecsesen felugrottam a medence szélére, és kifordultam, de gyakorlatban inkább a lépcsőt választottam. Ahogy odaértem Damien felemelt egy törölközőt az egyik napozóágyról és erős, szenvedélyes mozdulatokkal kezdett szárítgatni. Már majdnem átcsapott az egész előjátékba, amikor Sorgen odalépett és egy falatnyi fehér bikinifelsőt akasztott a nyakamba, aztán rutinosan megkötötte hátul, majd, az egyik kezemet a vállára téve egyértelművé tette, hogy segít felvenni az alsót is. Amikor tökéletesen állt rajtam és a szemük tükrében irtó dögösnek éreztem magam, akkor még André egy fehér, apró rózsaszín virágokkal teleszórt strandkendőt kötött a csípőmre.

-Hmmmm… tökéletes – csettintett egyet a nyelvével, és a másik kettő egyetértően bólogatott. Ugyan nem volt semmi alkalmatosság, amiben megnézhettem volna magam, de a hatás, amit a látványom gyakorolt rájuk elégnek bizonyult, hogy hercegnőnek, sőt, mi több, topmodellnek érezzem magam. André és Sorgen belém karolt két oldalról, Damien pedig a kocsikulcsot pörgetve sétált előttünk. Fogalmam sem volt, hova megyünk, de nem is akartam megkérdezni. Izgatottan vártam, hogy újabb meg nem valósult erotikus fantáziákba húzzanak magukkal.

A rövid úton, amit egy elegáns Corvette-tel tettünk meg, és valahogy sejtettem, hogy Damiené, mert hozzá illet legjobban, egy sötét, bokros részen álltunk meg. Először nem tudtam, most akkor mi a poén, hogy ehhez miért kellett így “kiöltöznöm”, de aztán átvezettek két bokor között egy kis tisztásra, ahol néhány fán elhelyezett lampionon kívül csak a hold világított, izzó fehérbe öltöztetve mindannyiunkat. Nagyjából húsz lépés után megérkeztünk a tóhoz, az ezüsthíd irigyen követte minden mozdulatunkat, ahogy a három férfi a vetkőztetésemhez látott. Amit alig negyed órája egyenként rám adtak, azt most ugyanaz a srác vette le rólam. Végül megint meztelen voltam, de már kezdtem megszokni és egyáltalán nem éreztem magam szégyenlősnek előttük.

Kicsit meglöktek előre, így elkezdtem befelé lépkedni a vízbe. Még kellemesen langyos volt a tűzforró nap után, észre sem vettem és már derékig merültem bele. Damien karon ragadott és megállított. Forrón, fájdalmasan erőteljesen megcsókolt, miközben minden bemelegítés nélkül belém hatolt. Annyira kívántam őket, hogy még az sem zavart, ahogy megfeszül bennem. Eddig azt vettem észre, hogy ő az orális játékot jobban szereti, most mégis inkább a szexet választotta. Egészen keményen döfködött, miközben könnyedén tartott meg a vízben. A lábammal automatikusan átkaroltam a derekát és belekapaszkodtam a nyakába. Megint megcsókolt és kezdtem elveszíteni a fejemet. Már épp orgazmusba hanyatlott volna az elmém, amikor megéreztem Sorgen vad, elemi erejű érintését magamon. Vastag ujját a fenekembe dugta, felnyögtem, el akartam húzódni, de Damien parancsolóan rám nézett, mire veszteg maradtam. – Nem lehet mindig a te örömödre minden – gunyorosan döfte belém a szavakat, akár a farkát újra és újra. – Amíg az én ájulásommal zárul, addig azt tesztek, amit akartok – suttogtam vissza kihívóan, mire felhúzta az egyik szemöldökét. – Azt akarod, hogy vadul játszunk? – szűrte összepréselt isteni ajkai között a kemény szavakat . – Azt akarom, hogy elengedjétek magatokat, és ne gondoljatok azzal, hogy nekem jó-e vagy sem. – kontráztam, mire halkan felnevetett. – Eljön annak is az ideje – flegmázott és közben ugyanazzal a rutinos ritmussal mozgott bennem ki és be. Ezalatt Sorgen kitágította annyira a fenekemet, hogy tudtam, nemsokára az ujját felváltja valami más. Meg is éreztem a makkját, ahogy tolja befelé és amikor a széles perem átsiklott a záróizmomon, felsikoltottam fájdalmamban. Damien erősen megragadott, hogy ne tudjak semerre mozdulni, Sorgen is lecövekelte a csipőmet két oldalról hatalmas kezével, majd tövig nyomult belém. Mire teljesen beért már nem volt semmi baj, csak az első akadály érte készületlenül még majdnem szűz fenekemet. Amikor újra nyugodtan vettem a levegőt, csak akkor kezdtek el egyszerre mozogni bennem. A víz megkönnyítette az elérésemet, végül André is csatlakozott hozzánk. A hajamnál fogva oldalra húzta a fejemet és megpróbált annyira megdönteni, hogy a farkát be tudjam kapni. Elég nehezen sikerült, de végül elkaptam a makkját és mohón szívni kezdtem. Igen, ez az együttlét tényleg nem arra ment ki, hogy én élvezzem minden percét, inkább ők akarták elvenni jogos jussukat miután annyi fékevesztett orgazmust nem okoztak nekem. Sejtettem, hogy most kimarad az ájulás, mégis jóleső érzékenységgel vettem tudomásul a fenekemben és a puncimban egyszerre dugattyúzó férfiakat. Végül felgyorsult a tempójuk, Sorgen és Damien olyan összhangban mozogtak, mintha mindig ezt csinálták volna. Aztán éreztem, hogy erőteljesen belém markolnak és mind a ketten elélveznek. Én is a határán voltam már, de a látvány, ahogy ők ketten belém töltik magukat most inkább visszarántott, mint átdobott volna a vékony határon.

Azért nem maradtam élvezés nélkül, mert ahogy végeztek és kicsúsztak belőlem, André elvette a farkát a számból, megcsókolt és a kezemet irányította a szerszámára, miközben ő mélyen alul ujjazni kezdett, mindkét nyílásban, ahol alig néhány perce még a fiúk élvezkedtek. Pontosan tudta, mekkora nyomást kell gyakorolni a megfelelő pontjaimra, hogy egyszerre feszüljünk meg. Kivárta azt a pillanatot, amikor már ő is nagyon közel volt és engedte, hogy egyszerre szédüljünk bele a sokféle orgazmus örvénylő forgatagába.

Amikor kicsit összeszedtem magam ők még úsztak néhány hosszt, játékosan versengve egymással, amíg én megszárítkoztam és felöltöztem. Ahogy kiértek felrángatták magukra fehér egyensortjukat, majd huncutul rám mosolyogtak.

-Menjünk, táncoljunk egyet!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!